Városnéző séták szombaton és vasárnap
Városnéző sétáinkon bemutatjuk Önöknek Szeged kialakulásának legfontosabb mozzanatait, a látnivalók mögött rejlő embereket és történeteket! A séta a Múzeum elől, a “Sétára fel!” zászlótól indul és a Széchenyi téren ér véget.
Ha netán attól félnének, hogy unatkozni fognak, elöljáróban néhány téma: árvizek, boszorkányok, sellők, csöpörkék és persze paprika. Mindezekhez kapcsolódva pedig sorsfordító korok, felfedezések, és legfőképpen emberek.
Szeretettel várom Önöket!
Következő séták:
augusztus 3. szombat 15-17 óra,
Három óra Szegeden
Szeged belvárosa nagy vonalakban három óra alatt megismerhető. Ennyi idő alatt bebarangolhatjuk a legfontosabb utcákat, tereket és néhány percre betérhetünk a város szimbólumaként ismert Dómba is. Ez a séta alkalmas arra, hogy benyomást szerezzünk a városról, vázlatosan megismerjük annak történetét, kívülről megtekintsük a belvárosban található látnivalók többségét. Választ kaphatunk olyan kérdésekre, hogy milyen illata van a tiszavirágnak, hogy miként nevezik Szegeden a láthatatlan embert és hogy a XVI. századi ferencesek szerint hány próféta van.
Szeged dióhéjban
Ha vendégeinknek csak épp egy-két órájuk van városnézésre, akkor megmutatom nekik mindazt, ami nélkül nem mondhatják el magukról, hogy jártak a városban: a Tiszát, a Dóm teret, a Kárász utcát és a Széchenyi teret. Aztán rohanhatnak is tovább (ej, de fogjuk/ják sajnálni!).
Szecessziós séta
Szegeden számos egyedi, a magyar szecesszió jegyeit viselő épület található. Egy kb. három órás séta keretében végigjárjuk Szeged szecessziós emlékeit, felmegyünk a Szent István téri víztorony kilátójához és belülről is megnézzük az Új zsinagógát. Megismerjük a legimpozánsabb épületek tervezője, Magyar Ede merész ötleteit és tragikus sorsát. Indák, vízililiomok, hordók, lovak, kecses bádogasszonyok várják türelmesen, hogy végre észrevegyük őket.
Egy nap Szegeden
Azoknak, akik egy egész napot rászánnak arra, hogy megismerjék a várost, jó hírem van: megéri!
A „három óra Szegeden” sétát kiegészítve ugyanis alkalmuk nyílik az új zsinagóga csodálatos épületének és Róth Manó tervezte üvegablakainak megtekintésére csakúgy, mint az Alsóvárosi Ferences Kolostor és Templom meglátogatására, melynek gyógynövényes kertjében híres szegedi fűszerpaprika is terem.
Szeged vallásos emlékei
Ez a program lehetőséget ad a Dóm alaposabb megismerésére, a szerb ortodox templom csodálatos rokokó ikonosztázának megtekintésére, továbbá meglátogatjuk hazánk legszebb zsinagógáját és második legnagyobb középkori kolostoregyüttesét, az Alsóvárosi Ferences Kolostort.
Játékos kirándulás kisiskolásoknak
Hagyományos három órás városnézésünket a fiatalabb korosztály számára néhány játékos feladattal tesszük érdekesebbé, melynek során találkozhatnak a belvárosban lakó sasokkal, bárányokkal, lovakkal, vaddisznóval és rengeteg oroszlánnal. Nem feledkezünk meg a város színes történetéről és híres vendégeiről sem: megtudjuk többek közt, hogy Móra Ferenc szerint mi lett a sorsa az utolsó szegedi bégnek, hogy a szegedi boszorkányok nemcsak a mesében léteztek, és hogy hol és miből állította elő a világon elsőként Szent-Györgyi Albert a C vitamint.
Játékos városnézés középiskolásoknak
Ez a városnézésünk 13-18 éves osztálykirándulók számára optimális. Két részből áll. A bevezető ismertetés során a gyerekek megismerik a város történetének legfontosabb mozzanatait, a Dóm teret és a Dómot. Ezt követően játékos formában, 5 fős csapatokra osztva, önállóan járják be a városközpontot. A játék végén kiderül, hogy ki volt azon a napon Szegeden a legjobb. A nyertes csapat oklevelet és kitűzőt kap.
Felhívás keringőre
Több napos Dél-alföldi kirándulásaik megszervezéséhez, a csoport több napos vezetéséhez gyakran kérik segítségemet csoportvezetők, utazásszervezők. Két, három, négy nap is könnyedén megtölthető érdekes programokkal Szegeden és környékén.
Szeged alapos megismerésén kívül olyan helyek megtekintésére gondoljanak, mint Ópusztaszer, Makó, Kiszombor, és az érdeklődésüktől függően még sokminden más.
Keressenek bizalommal, szervezzük meg együtt kirándulásukat Szegedre és környékére!